Déczi Balu - Kaposvári beszámoló
2018-07-05 00:00

Június végén lezajlott a Magyar bajnokság harmadik fordulója is. Kaposváron  került megrendezésre ez a derbi. A nagy meleg ellenére a pályát rendesen elÅ‘késztették a vasárnapi napra. Jól be volt öntözve és tárcsázva is egyaránt. Ennek köszönhetÅ‘en a víz jobban el tudott szivárogni és tovább maradt pormentes a pályának a nyomvonala.
A szokásokhoz híven mi zártuk a programok végét. Az edzések és a versenyek alkalmával is. Az első edzés alkalmával a pályát derítettem fel, hiszen nagyon régen motoroztam már rajta. Nem volt a tervemben semmi, csak minél több kört menni és a lehető legjobban elsajátítani az ideális íveket, megtanulni a pályának minden egy porcikáját. Az időmérő edzésen már gyorsan kellett motorozni, hiszen ennek eredménye alapján tudunk választani rajthelyet a délutáni futamok során. Sajnos annyira nem sikerült igazán gyors kört menni. Összevonták az edzéseket a gyengébb kategória versenyzőivel és nagyon sok lassú pilóta motorozott a pályán. Emiatt nem sikerült gyors kört mennem. Nem csüggedtem, hiszen éreztem magamban, hogy futamok alkalmával gyorsan fogok tudni menni és egy jó eredmény lesz a nap végén. Ennek fényében izgatottan vártam a versenyt.

Az első futamban jól sikerült a rajtom. A mezőny közepén motoroztam az első pár körben. Gondoltam egy gyors felzárkózásba kezdek. Nem voltam rossz helyen, hiszen a kategóriám harmadik helyén haladtam. Majd jött egy kis baki. Előzés során az egyik kanyarban elcsúsztam. Ezt követően gyűrtem a köröket és hamar fel is zárkóztam az előttem haladó ellenfeleim mögé. Mindent megpróbáltam, de nem sikerült az előzés, annyira egy nyomos volt a pálya. A futam vége fele ismét elcsúsztam, majd ezután nem kockáztattam és ott értem célba ahol motoroztam. Ez sajnos a kategóriám hatodik helye volt mindössze.
A két futam közötti szünetben átgondoltam a pályát és összegeztem a hibáimat. Ennek tükrében vágtam neki a második futamnak. Itt sokkal jobban sikerült a rajtom. A középmezőny elején fordultam az első kanyarokban. Gyorsan leküzdöttem a kategóriámban előttem haladó versenyzőket és biztos, hiba mentes motorozásra álltam be. Ez sikerült is, mert a futam végén az összetett mezőnyben a harmadik helyen, míg a kategóriámban a második pozícióban intettek le. Az első és a második felvonásban olyan nagy keresztbe verések voltak, hogy a nap végén a dobogó harmadik fokán zártam ezt a bajnoki megmérettetést. Ezzel az eredménnyel kicsit stabilizáltam a bajnokságban a második pozíciómat.

Van még vissza két forduló. Most egy hosszabb nyári szünet következik a versenynaptárban. Következő bajnoki megmérettetés szeptemberben lesz Tápióbicskén. E verseny előtt akarok még menni egy pár felhozó derbit, hogy ne essek ki a vérkeringésből. Ezekről egy-egy rövid kis beszámolóval fogok jelentkezni.

Vissza a cikk listához


DemolitionVolumeTall orderSTLNbikesStrangerRantLotek KHE BikesOdi Flybikes PrimoGryphusVans The Shadow ConspiracyUnited Subrosa Cult AnimalS&MOdysseyMerrittTroy Lee DesignsEastern BikesSaltFederalKinkÉclatFictionBone DethWTPHaro